Sokszor szívesen beszélgetünk egy baráttal, haverral, vagy ha időnk és ingerenciánk megengedi, egy idegennel is.

Érdeklődve figyelünk mindenféle történetre, családi, munkahelyi sztorikra, amelyeket jórészt tíz perc múlva már vissza sem tudunk idézni. Persze arra jól emlékszünk, hogy mi mit meséltünk. Bennünket az egész társalgásból legjobban az érdekel, hogy mi mit mondtunk, s arra hogy reagált a hallgatóság. Nem az volt a lényeg, hogy emlékezni fognak-e a mondandónkra, hanem az, hogy elmondhattuk a bennünket foglalkoztató témát, kibeszélhettük gondolatainkat magunkból,visszajelzést, megértést kaptunk.

Persze, ha egy számunkra fontos ember (akire felnézünk) mond valamit, azt megjegyezzük, udvariasan végighallgatjuk, bólogatunk, boldogok vagyunk, ha meghallgat bennünket.

Miért van az, hogy a párunkat nincs türelmünk végighallgatni? Nincs mondandónk egymásnak, mondván, én sem mesélek semmit, nehogy aztán az Őt foglalkoztató témákkal fárasszon engem.

Sokszor nem hallgatjuk végig a családtagjaink számunkra nehezen megfogható vagy komolytalannak tűnő problémáit. Honnan vesszük azt, hogy jogosultak vagyunk eldönteni hogy a másiknak mi a fontos?! Bezzeg a minket foglalkoztató témák! Az igen!

A párod ezerszer jobban megérdemli, hogy meghallgasd, mint bárki mást a világon. És ha leszokott a beszédről, hát kérdezd!

Hidd el, meghálálja kis időn belül azzal a figyelmedet, hogy Őt is érdekelni fogja a mondandód!

Fontosnak érzed majd magad, hisz a másik érdeklődik utánad, a napodat, a gondolataidat, a tetteidet elismeri, fontosnak tartja. Ez jó érzés, közelebb hoz egymáshoz.

A jó házasság egyik alappillére a beszélgetés, a másik irányába megnyilvánuló érdeklődés. Ha ez nincs, honnan tudod, hogy minden rendben van-e?

Ha megosztjátok a gondolataitokat, nem hangozhat el a szakításkor oly sokszor hallott mondat: "Én úgy tudtam, hogy minden rendben van köztünk."